Elkezdett kamaszodni. Változik a teste, már férfi méretű (43-as) cipőket hord, magasságban utolért engem, a nagymamát már rég elhagyta, időnként már mutálósan mélyülő hangon szólal meg, már nem gyerekmódra, hanem egyre férfiasabban szőrös a lábszára, az arcbőre sem már az a sima babapofi, hanem itt pattanások is befigyelnek. Egyre többször sóhajtozik és forgatja a szemét, ha mondok neki valamit. Mimózaérzékenységű lett, ha úgy érzi nem voltam elég kedves/türelmes/jófej (értsd: tapló,/goromba/diktátor Banyaanya vagyok), és ezt nem halogatja a tudomásomra hozni.

Az utóbbi időszakban ritkán beszéltünk az örökbefogadásról, de ha szóba jön, egyre komolyabb kérdései vannak. Így történt ez legutóbb is. Nem volt még ...

Egy hónap múlva itt a szülinap. Minden évben ugyanúgy és mégis mindig kicsit másképp élem meg ezt az időszakot. Az év többi időszakában is, de ilyenkor még fokozottabban törnek fel bennem az emlékek. Érdekes megtapasztalnom, hogy hogyan változnak a reflexióim az évek során. Ilyenkor mindig többet mesélek neki is arról, hogy milyen volt megélni a születését. Ezek a mesék, történetek és beszélgetések az évek múlásával alakulnak, változnak. Persze az alap sztori nem, de az interpretáció módja annál inkább. Egyre „felnőttesebben” beszélgetünk erről. Vannak kedvenc részei, néha belekérdez, de legtöbbször csak hallgatni szereti ezeket emlékeket. Ma reggel is ez járt a fejemben, és arra gondoltam, hogy ahhoz képest, hogy volt egy ...

A napokban elég nagy vihart kavar egy Youtube mesecsatorna legújabb videója. Ebben lényegében arról volt szó, hogy egy kiskamasz konfliktusba keveredett a szüleivel amiatt, hogy nem akart a szobájában rendet rakni, és arra gondolt, hogy biztos örökbe fogadták, hogy ennyire gonoszak vele a szülei. Aztán megjelent náluk a gyámhatóság, és visszavitték a vérszerinti szüleihez, akik roma származásúak, lakókocsiban élnek, a nagyszülőket kint tartják az udvaron, alig adnak nekik enni, a gyerekeket is csak a segélyek miatt „nevelik”. Az egész borzalom túlcsordul az előítéletességtől. Nem is akarok most ebbe belemenni, csak azóta is azon gondolkodom, hogy az örökbefogadott gyerekeink vérszerinti családjáról hogyan gondolkodhat a világ, és ...

15 évvel ezelőtt, amikor az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamra jelentkeztünk, nem tudtam még, hogy mennyire, de mennyire meg fog változtatni mindent az a három nap. Más emberként jöttem haza. És nem azért, mert többet tudtam utána az örökbefogadásról vagy arról, hogy mi vár rám örökbefogadó szülőként. Mindjárt az első mondat, ami ott elhangzott szíven ütött. Pedig egy szimpla tőmondat volt. Egy egyszerű állítás. Örökbefogadni jó. Ennyi. Mindez egy olyan szakember szájából, aki maga is két örökbefogadott gyereket nevel. Semmi pátosz nem volt sem a mondatban, sem a hanghordozásban. És pont ettől vált végtelenül hitelessé. Aztán rengeteg minden elhangzott még, volt sok önismereti „lecke”. Akkor, amikor jelentkeztünk az ...

„Mielőtt megszülettél, Hajnalmadár, Vadlúd, Vándorsólyom, Sarlósfecske, Albatrosz, Pacsirta, Fekete Harkály, Vörösbegy és Hattyú titkokat mutatott neked. És amikor világra jöttél, magaddal hoztad

a bátorság titkát,

az összetartozás titkát,

az éleslátás titkát,

a szabadság titkát,

az erő titkát,

a jókedv titkát,

a kitartás titkát,

a nagylelkűség titkát

és a hűség titkát.

S hogy ne feledkezz meg egyik titokról sem, a fejed fölött röpködő madarakat is segítségül kaptad. A többi rajtad múlik.  …

… Amikor a Földön világra jön egy kisfiú, odarepülnek hozzá az ég madarai, és elmondják neki a legnagyobb titkot:

Te is királyfinak születtél! "

 Ma van egy 12 éves szülinaposunk. 

Ülök korán reggel és nézek ki az ablakon, figyelem ezt a borongós, szeles, szinte télies időt. Nem szeretem a hideget, a telet, pláne ezt a télnek csúfolt semmilyen időjárást, ami már évek óta jellemző nagyjából november végétől április végéig. Aztán eszembe jut, hogy 12 évvel ezelőtt mennyivel más volt minden. Márciusban már szép idő volt, de az biztos, hogy március végén gyönyörű tavaszi napsütés volt, és egész áprilisban is, és májusban is. Legalábbis így emlékszem. De lehet, hogy csak az emlékezetem csal meg, és csak a lelkem tavaszodott ki, és sütött ki a nap a szívemben onnantól kezdve, hogy megkaptam azt a bizonyos telefonhívást. És tovább merengve azon gondolkodom, hogy tényleg, az azt megelőző évek, ha eszembe ...

Tudom, sokan kapják meg azt a kérdést örökbefogadó szülőként, hogy nem félnek-e, hogy majd később, a gyerek idősebb korában „előjönnek a gének”, és majd akkor jönnek az igazi problémák. Nem emlékszem arra, hogy tőlem kérdeztek-e ilyet? De azt már többször megkaptam, hogy nem félek-e attól, hogy majd felnőve megkeresi az „igazi családját” vagy meg akarja ismerni az „az igazi anyukáját” és elfordul tőlem. A rövid válaszom az erre, hogy nem, nem félek. Sem attól, hogy keresni fogja őket, sem attól, hogy esetleg megismerkedik velük. Attól meg végképp nem félek, hogy elfordul tőlem. Mert miért is fordulna el? És miért is lenne baj, ha tudni, ismerni akarja a vérszerinti gyökereit? Én is tudni akarnám, hogy honnan jöttem, hogy ...

Szomorú vagyok, már két napja nem múlik ez a szomorúság. A járvány miatt naponta ránkzúduló rémisztő hírek, a tavasz óta megváltozott életünk kezdenek megviselni. Úgy érzem az eddig csak filmekből ismert disztópikus világ elérkezett. Maszkos emberek mindenhol, a távol élő szeretteinkkel nem tudunk találkozni, de még a közeliekkel sem nagyon. Aggódom Szöszi miatt. Milyen világban fog élni felnőttként? Először csak a havas tél tűnt el, évek óta nem szánkózott, nem hógolyózott és nem épített hóembert. És amikor még volt erre lehetősége az is olyan régen volt, hogy alig emlékszik rá. Most meg itt van a maszkviselés, csak hőmérőzés és kézfertőtlenítés után léphet be az iskolába, alig vannak kint az udvaron, mert nem ...

Az egyik bulvároldalon megjelent egy szokásosan nyálas, hatásvadász cikk arról, hogy egy 18 éves lány örökbe adta az újszülöttjét. Amerikában. Uborkaszezon van, úgyhogy most épp ez is hírértékkel bírt. Számomra a komment szekció ilyenkor mindig izgalmasabb, hogy hogyan reagálnak az emberek egy ilyen történetre. És persze én hogyan reagálok az előítéletes megnyilvánulásokra. Aktuálisan mi az, amitől ledobom a láncot? Igazából a szokásos reakciók jöttek, amik ilyenkor szoktak. Milyen anya az ilyen? Minek szülte meg, ha nem tudja felnevelni?  Azaz, az abortusz még mindig inkább elfogadható döntés a többség számára, mint az örökbeadás. Mondjuk azért az érvekre kiváncsi lennék, hogy miért is? Aztán: „Az ilyennél az állatok is ...