Az egyik bulvároldalon megjelent egy szokásosan nyálas, hatásvadász cikk arról, hogy egy 18 éves lány örökbe adta az újszülöttjét. Amerikában. Uborkaszezon van, úgyhogy most épp ez is hírértékkel bírt. Számomra a komment szekció ilyenkor mindig izgalmasabb, hogy hogyan reagálnak az emberek egy ilyen történetre. És persze én hogyan reagálok az előítéletes megnyilvánulásokra. Aktuálisan mi az, amitől ledobom a láncot? Igazából a szokásos reakciók jöttek, amik ilyenkor szoktak. Milyen anya az ilyen? Minek szülte meg, ha nem tudja felnevelni?  Azaz, az abortusz még mindig inkább elfogadható döntés a többség számára, mint az örökbeadás. Mondjuk azért az érvekre kiváncsi lennék, hogy miért is? Aztán: „Az ilyennél az állatok is ...

Pár hete vagy nem tudom mikor pontosan, de nincs kedvem most az időpontnak utána nézni, megjelent a Budapest Pride honlapján egy szerintem a vizuális környezetszennyezés kategóriájába tartozó enyhén szólva is gagyin photoshopolt kép, ami elég komoly indulati hullámveréshez vezetett. Nem, nem a fotó minősége, hanem a tartalma miatt (Szent Korona, felette egy szivárvány). Ennek folyományaként tiltakozásul megfogalmazódott egy petíció is, 10 pontba szedve a tiltakozók véleményét. Nem kívánok állást foglalni az ügyben, legalábbis itt a blogon nem, mert nem ezért írom. Hogy miért foglalkozom a témával mégis? A petíció 8. pontja miatt. Amin rendesen felszaladt a szemöldököm, és tegnap óta gondolkodom rajta, de nem értem, hogy a 8. pontban ...

Önismeretet. Tudtam nemet mondani szép, egészséges kisbabára, akiről nem éreztem, hogy az enyém.

Elfogadásra nevelt . Mertem igent mondani egy szép, de akkor beteg kisbabára, akiről azt éreztem, hogy az enyém.

A saját szülői kompetenciámba vetett hitet . Egy pillanatig nem éreztem azt, hogy ne lennék kompetens szülő csak azért, mert nem én szültem a fiamat.

Magabiztosságot. Merek nehéz döntéseket is meghozni, ha a gyerekem érdeke úgy kívánja, még ha az átmenetileg fájdalmas is számára, de hosszú távon mégis az szolgálja az érdekeit, és nem félek attól, hogy ezért majd kevésbé szeret.

Önazonosságot . Nem akarok másnak látszani, mint ami vagyok. A személyiségem részévé vált, hogy örökbefogadó szülő vagyok.

...

Mi történt május 12-én?

385 éve: Pázmány Péter esztergomi érsek megalapította a Nagyszombati Egyetemet.

356 éve: Bemutatták Molière Tartuffe című vígjátékát

317 éve: Zászlót bontott a kuruc felkelés és elkezdődött a Rákóczi-szabadságharc.

113 éve: Budapesten felavatták a Zeneakadémia új épületét.

112 éve: Nathan B. Stubblefield szabadalmaztatta a drótnélküli rádióadót.

94 éve: Amundsen átrepült az Északi-sark fölött

43 éve: A világon először a Pink Floyd kvadrofonikus koncertet adott.

11 éve: Szöszivel hazaérkeztünk a kórházból.

11 éve: Lakója lett a gyerekszobánknak.

11 éve: Az anyukám először ölelhette magához az unokáját.

11 éve ez a nap  pont olyan ünnep számomra, mint Szöszi ...

Az idei a 12. anyák napja, amit úgy élek meg, hogy van gyerekem, hogy engem is köszöntenek ezen a napon. A legelső még a kórházban telt, és egy barátnőm hívott fel azzal, hogy boldog első anyák napját kívánjon. Olyan hihetetlen volt az egész, hogy annyi év után, most már én is azon a térfélen játszom. Az anyák csapatában. De igazából nem is gondoltam bele, hogy valójában mit is jelent anyának lenni? Mitől vagyok én anya? Mi változott bennem az elmúlt évek során attól, hogy lett egy gyerekem?  Alapvetően nem szeretem az ilyen kampányünnepeket. Nem csak március 8-án vagyok nő, és nem csak május első vasárnapján vagyok anya, hanem a többi 364 napon is. Évente egyszer egekig magasztaljuk az anyaságot, az év többi napján meg mi van? Ha ...

Harmadik típusú találkozásról akkor beszélünk, amikor az ember észleli magát az idegen létformát. (A J. Allen Hynek) Na jó, én nem idegen létformát észleltem, de 11 évvel ezelőtt találkoztam először a fiammal. Akkor még pocakban volt. Amíg várakoztam, olyan sokszor lepörgettem magamban a különböző forgatókönyveket, hogy milyen lesz először találkozni a gyerekemmel. Vagy egyáltalán hogyan fog történni, hogyan fog zajlani az egész? Már a születése előtt tudni fogok róla? És ha igen, akkor lesz lehetőség a találkozásra is? Ott lehetek akkor, amikor megszületik? Egyáltalán ott akarok lenni? Vagy csak a születése után kapok hírt róla? Mit fogok érezni? Hogyan fogom tudni eldönteni, hogy ő tényleg az enyém? Amikor beálltunk a ...

Ennek az írásnak most nem sok köze lesz az örökbefogadáshoz, de annyira feszít, hogy muszáj kiírnom magamból. És reménykedem, hogy talán nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel.

Hogy is néz ki egy napom a koronavírus és a #maradjotthon idején, amiről annyiszor olvasom azt, hogy lehetőséget ad a belassulásra, egymásra jobban odafigyelésre, a családdal, gyerekkel több minőségi idő eltöltésére. Reggel fél 6-kor kelek, Odaülök a számítógéphez, átnézem az exceltáblázatomat, hogy kinek kell aznapra kiküldenem az otthoni körülményekre adaptált gyakorlatsorokat. Ha valakié még nincs kész, annak a hajnali nyugiban van lehetőségem megírni. Majd a munkahelyem által elvárt, naponta kiküldött újabb és újabb táblázatokat töltögetem ...

• Tudod, milyen nap van ma?
• Csütörtök.
• Igen, csütörtök, és egy nagyon különleges ünnep.
• Ünnep? Mit ünneplünk?
• 11 évvel ezelőtt este hívott fel Mórucz Gabi néni, hogy van egy kismama, akinek a pocakjában növekvő baba lehet, hogy nekünk akar megszületni.
• Én voltam az a baba.
• Igen, Te voltál.
• Örültél, hogy én vagyok a pocakban?
• Nagyon örültem, és nagyon izgatott is lettem, de akkor még nem tudtuk, hogy Te vagy a pocakban. Csak annyit tudtunk, hogy van egy baba, azt sem tudtuk, hogy kisfiú vagy kislány. Arra még várni kellett, hogy kiderüljön. Előbb találkoznunk kellett a nénivel, akinek a pocakjában voltál.
• Sokat kellett várni?
• Egy hetet.
• Ha várni kell, egy hét olyan hosszú, mint 100 év.
• Hát nagyjából ...

Néhány hónapja kialakult egy új rituálénk. Minden reggel egy-egy kis cédulát rejtek el Szöszi tolltartójában illetve a tízórais dobozában, valami meglepetés üzenettel. Annyira szereti ezeket, hogy egyet sem dob ki közülük, hanem gyűjtögeti és néha megszámolja, hogy hány cetlije van már. Amikor először talált egy ilyen kis üzenetet a tolltartójában, azt mondta, hogy aznap egész más volt ott lenni az iskolában, mert úgy érezte, hogy egy kicsit ott vagyok vele én is, és már nem is volt olyan rossz, hogy a tanító néni kiabált vagy túl sok volt az órai feladat. 43 éves voltam, amikor Szöszi született. Lehet mondani, hogy az utolsó utáni pillanatban lett gyerekem. Emiatt időről időre elfog a szorongás, hogy vajon meddig lehetek vele, ...

17 éves az Ágacska Alapítvány . A születésnapost szokás felköszönteni, ajándékot adni neki. Ez a születésnapos azonban olyan, akitől én kaptam rengeteg és nem kicsi ajándékot. Az Ágacska Alapítvány nem örökbefogadást közvetítő szervezet, de ezen kívül minden más módon segítik, támogatják az örökbefogadó családokat, a szülőket és a gyerekeket egyaránt. Ezer szállal kötődöm hozzájuk. Az örökbefogadás kezelésében ők a zsinórmérték, a gyereknevelésben a biztonsági háló. Emlékszem, hogy annak idején, idestova 14 éve két teljesen banális ok vezérelt, amikor hozzájuk jelentkeztünk be a felkészítő tanfolyamra. Az egyik az volt, hogy hatalmas egóval eleve egy szükséges rossznak, letudandó kötelező körnek tekintettem az ...