Két évvel ezelőtt hajnalban azon gondolkodtam, hogy 10 évvel korábban milyen szomorú és üres volt számomra a karácsony. Egy újabb ünnep jött el gyerek nélkül. Egy újabb gyertyagyújtás, amikor inkább sírni lett volna kedvem. Addig az azt megelőző sok-sok évben úgy telt a Szenteste, hogy reménykedtem, talán ez lesz az utolsó, amit még gyerek nélkül töltünk, de majd a következő ünnep alkalmával már babával álljuk körül a fát. De 2006-ban már tudtam, hogy a következő és az azt követő, és az azután i karácsony is olyan lesz, mint az addigiak. Már nem küzdöttem a teherbeesésért, nem dacoltam a saját szervezetemmel, elfáradtam. Szomorú voltam. Nem adott akkor vigaszt, hogy az örökbefogadás meghozza a várva várt gyermeket, mert ...

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, élt egyszer egy kislány. Pont olyan volt, mint az Óperenciás tengeren innen élő kislányok bármelyike. Volt egy anyukája, egy apukája és egy testvére. Éltek csendesen, nyugalomban. A kislány iskolába járt, mivel jó tanuló volt, és erős volt az igazságérzete, arról ábrándozott, hogy majd jogász lesz, és megvédi azokat, akiket bármiféle méltánytalanság ér. De arról is ábrándozott, hogy lesz majd egy kisfia vagy egy kislánya, akit majd megtanít cseresznyemaggal lövöldözni, és mindenféle vicces dologra, hiszen ő majd vagány, fiatal anyuka lesz. Teltek múltak az évek, a kislány felcseperedett, talpraesett fiatal nővé érett. És ahogy tervezte, jogot tanult, és 20 évesen babát ...

Kezembe akadt az egyik Ágacskás könyv, a Beszéljünk róla?! . Kb. ott nyílt ki, ahol arról van szó, hogy mennyire fontos a vérszerinti szülőkről is beszélni, beszélgetni a gyerekkel, leginkább a gyermek veszteségélményeinek feldolgozása miatt. És azon gondolkodom, hogy én mennyit és mikor beszéltem a vérszerintiről. Mert magáról az örökbefogadásról a kezdetektől beszélünk, meg a nénit is emlegetjük, de csak annyiban, hogy az ő pocakjában volt. De alapvetően a története a családba kerülése körül forog inkább, és a vérszerinti szülőkről vagy konkrétan a vérszerinti anyáról nem beszélgettünk még érdemben. Persze az első reakcióm a jeges rémület volt, hogy elszúrtam, már rég kellett volna és többet kellett volna és ...

A héten volt Szöszi névnapja. Már írtam, hogy számomra ez a nap nemcsak a névnapja miatt különleges, hanem azért is, mert a születése előtt fél évvel pont a névnapján kaptuk az első telefonhívást arról, hogy született egy baba, aki talán a miénk. Arra a babára akkor nemet mondtunk. Nem szépítem, ez nem közös döntés volt, én voltam az, aki nemet mondott. Ez a bizonyos „nem” gyakran eszembe jut, amikor azt hallom, olvasom, hogy az örökbefogadók válogatósak, mindenki szőke, kék szemű újszülöttet akar. És emiatt a válogatósság miatt van annyi gyerek a rendszerben. Más örökbefogadó vagy más várakozó nevében nem beszélhetek, én csak a saját „válogatósságomról” tudok beszélni. Akármennyire is meg voltam mekkenve már egy ...

Ehunyt Mórucz Lajosné, vagy ahogyan a gólyahíres családok emlegetik, Gabika. A halálhír vasárnap reggel ért, és teljesen letaglózott. A Gólyahír Egyesület alapítója és haláláig elnöke volt. 901 baba, köztük az én Szöszim örökbe adásánál, -fogadásánál segédkezett.

Megvallom, hogy az egyesülettel lényegében nincs kapcsolatom, az örökbefogadói identitásomat kevéssé határozza meg az, hogy történetesen a Gólyahír Egyesületen keresztül fogadtunk örökbe. Ennek részben oka az is, hogy nálunk nem zajlott zökkenőmentesen az örökbefogadás, és akkor vajmi kevés segítséget kaptam. Emiatt sokáig volt bennem megbántottság, mert úgy éreztem cserben hagytak akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna a támogatásra. Aztán ...

Mostanában egyre több írás jelenik meg a nyomtatott sajtóban és a világhálón is az örökbefogadásról. A legtöbb ilyen cikkben megjelenik egy vagy több örökbefogadó család, vagy eleve egy-egy konkrét örökbefogadás történetét mutatja be. Ez alapvetően örömteli tendencia számomra és szerintem minden örökbefogadó család számára, mert egyre kevésbé tabu maga a téma. Az már más kérdés, hogy maguk a szerzők hogyan, mekkora érzékenységgel, előzetes tájékozottsággal, nyitottsággal nyúlnak a kérdéskörhöz. Persze az lenne az igazi, ha a családdá válásnak ez egy annyira természetes és elfogadott módja lenne, hogy nem is kéne már ezzel foglalkozni, de amíg addig eljutunk, még valószínűleg sok ilyen írás fog megjelenni ...

Mondod-e egy gyermekes ismerősödnek, hogy Ti olyan csodálatos emberek vagytok, mert van gyereketek? Megkérdezed-e tőle, hogy elmondja-e a gyerekének, hogy hogyan született? Megkérdezed-e tőle, hogy a gyerek tudja-e, hogy ő az „igazi” anyukája? Megkérdezed-e tőle, hogy nem fél-e attól, hogy felnőve a gyereke, elhagyja-e majd? Ugye eszedbe sem jut ilyeneket kérdezni, mondani neki?

Ma elfogyott a türelmem. 9 éve válaszolgatok ezekre a kérdésekre kedvesen, mosolygósan, részletekbe menően is akár, de mostanra tényleg meguntam. És tudom, hogy a legtöbb kérdezősködőt a jószándékú kíváncsiság vezérli, de akkor is. Nem mindig esik jól. De vegyük akkor végig (ismét), hogy mit ne illetve mit hogyan kérdezzünk, ha örökbefogadó szülővel hoz ...

Márciusban elkezdtünk túrázni. Nem tudatos elhatározás volt, hogy akkor mostantól túrázunk, hanem egy alkalommal elhívott minket egy ismerős, hogy menjünk el egyet kirándulni a Bakonyba. A gyerekeink egykorúak, kirándulni szeretünk, így elfogadtuk a meghívást. Aztán olyan jó élmény volt mindkettőnk számára, hogy azóta hétvégenként, ha tehetjük, megyünk. Már egész komoly távokat képesek vagyunk megtenni egy-egy alkalommal. 10 km az alap, ennyi volt az első túránk is, a rekord 20 km, de általában 15-18 km között szokott alakulni egy-egy útvonalunk hossza.

A legutóbbi túránk kifejezetten nehéz, embert próbáló volt. Nem, nem attól nehéz egy túra, hogy milyen szintkülönbségeket kell bejárni. Az egyéb körülmények sokkal inkább ...

Olvasgatok örökbefogadós oldalakat, tagja vagyok a facebookon is néhány örökbefogadós csoportnak. Mostanában valahogy elbizonytalanodtam. Korábban gond nélkül beszálltam a „hogyanneveljünkörökbefogadottgyereket” című eszmecserékbe, akár vitákba is. De újabban inkább kimaradok ezekből. Egyrészt azért, mert néha az az érzésem, hogy úgyis leugatnak, hiszen mit tudhatok én, akinek csak egy örökbefogadott gyereke van, és különben is újszülöttként került hozzánk. Mit tudhatok én, főleg azokhoz képest, akik többet és nagyobbat, ugye… Másrészt egyre inkább úgy látom, hogy valójában csak gyereknevelés van. Családok vannak és gyerekek vannak. Nem oszthatók két csoportra a családok örökbefogadókra és vérszerintiekre. Egyik sem ...

"Óriási, egészen óriási ennek a rejtett titoknak a nagysága, amely itt bújik meg egy maréknyi húsban és néhány csontocskában. Hogyan is valósult meg ez a csoda? Évszázadokig, évezredekig, évmilliókig álmodtam erről az egyetlen emberi lényről- mondja az Úr. Sokkal előbb, mint amikor a világ lett; mint amikor a tejutak elkezdték táncukat a világűrben, már gondoltam erre a gyermekre, erre az egyre! Meg akartam teremteni! Szívem szenvedélyesen vágyott utána, mélységesen szerettem őt. És éppen ez az igaz szeretet hívta életre ezt a gyermeket. Amikor eljött az ő ideje. Ebbe a kicsi gyermekbe, ebbe a még semmi emberkébe is bele leheltem isteni leheletemet; beleadtam erőmet és minden örömömet; ebbe az egyetlen kis lénybe árasztottam egész ...