Kezembe akadt az egyik Ágacskás könyv, a Beszéljünk róla?! . Kb. ott nyílt ki, ahol arról van szó, hogy mennyire fontos a vérszerinti szülőkről is beszélni, beszélgetni a gyerekkel, leginkább a gyermek veszteségélményeinek feldolgozása miatt. És azon gondolkodom, hogy én mennyit és mikor beszéltem a vérszerintiről. Mert magáról az örökbefogadásról a kezdetektől beszélünk, meg a nénit is emlegetjük, de csak annyiban, hogy az ő pocakjában volt. De alapvetően a története a családba kerülése körül forog inkább, és a vérszerinti szülőkről vagy konkrétan a vérszerinti anyáról nem beszélgettünk még érdemben. Persze az első reakcióm a jeges rémület volt, hogy elszúrtam, már rég kellett volna és többet kellett volna és máshogy kellett volna, és itt a vég. De, aminek nagyon örülök, hogy ez kb. 30 másodpercig tartott csupán. Aztán belelazultam a helyzetbe, és eldöntöttem, hogy akkor majd ma este a mese után, amikor még szoktunk kicsit dünnyögni, szóba hozom. Aztán meglátjuk, hogy épp hol tart, hol tartunk ebben.