Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, élt egyszer egy kislány. Pont olyan volt, mint az Óperenciás tengeren innen élő kislányok bármelyike. Volt egy anyukája, egy apukája és egy testvére. Éltek csendesen, nyugalomban. A kislány iskolába járt, mivel jó tanuló volt, és erős volt az igazságérzete, arról ábrándozott, hogy majd jogász lesz, és megvédi azokat, akiket bármiféle méltánytalanság ér. De arról is ábrándozott, hogy lesz majd egy kisfia vagy egy kislánya, akit majd megtanít cseresznyemaggal lövöldözni, és mindenféle vicces dologra, hiszen ő majd vagány, fiatal anyuka lesz. Teltek múltak az évek, a kislány felcseperedett, talpraesett fiatal nővé érett. És ahogy tervezte, jogot tanult, és 20 évesen babát várt. Nagyon örült neki, hiszen ez a két dolog volt az álma. De az a nap, amikor a baba világra jött, egyszerre volt addigi élete legszebb és legtragikusabb napja. A baba édesapja éppen vidéken volt, és ahogy igyekezett az autójával haza, hogy odaérjen a kisfia születésére, karambolozott, és meghalt. Ez a tragédia sok mindent megváltoztatott. De a lány nem akarta feladni az álmait, ezért munka mellett folytatta az egyetemet, és szépen nevelgette egyedül a kisfiát. Ahogy tervezte, megtanította cseresznyemaggal célba lőni is. A lány néhány év elteltével talált magának új társat, a középiskolás szerelmét. Újra kiderült az ég, és békésen éldegéltek hármasban, aztán nemsokára már négyesben, ismét egy kisfia született a lánynak, aztán még egy. Így már három kisfiút neveltek közösen. A harmadik kisfiúról hamarosan kiderült, hogy beteg. Sokat kellett orvoshoz járni, egyre költségesebb kezeléseket próbáltak ki, mindhiába. Időközben a három fiú után, igazi ajándékként egy kislány is érkezett a családba, hatalmas volt az öröm. Alig telt el két év, és ismét bővült a család, megint egy kislánnyal. Így már ötgyermekes igazi nagy család voltak. A beteg kisfiú gyógykezelései, rendszeres kórházi tartózkodásai azonban nagyon megterhelték anyagilag is, érzelmileg is az egész családot. A lány és a férje, kezdetben észre sem vették talán, de elkezdtek eltávolodni egymástól. Már alig voltak közös beszélgetések, néha sem nevettek együtt, a mindennapi gondok lassan kiöltek minden meghittséget a kapcsolatukból. Már a válást is fontolóra vették. Míg nem egy napon a lány rádöbbent, hogy ismét babát vár. Ezúttal nem az öröm, hanem a jeges rémület, a kétségbeesés öntötte el a szívét. Az abortusz is megfordult a fejében, mert azt érezte, ezt a babát nem viheti haza. Titkolta kezdetben mindenki előtt és várt a csodára, hogy egyszer csak felébred, és kiderül, hogy csak egy rossz álom volt az egész, de a baba ott volt, és élni akart. Egy idő után a lány már nem titkolhatta tovább a férje előtt, hogy ismét egy élet növekszik benne, amit egyikük sem akart. A lány vívódott: a házassága romokban, életük az anyagi csőd szélén, öt gyerek, közülük egy beteg és most itt a hatodik. Mi van, ha egyedül marad? Hogyan nevel hat gyereket egyedül? Úgy érezte, senkire nem számíthat. Közeledett a karácsony, már érezte a magzatmozgásokat, és csak sírt és sírt és vívódott. Az ünnepek elmúltával eldöntötte: örökbe adja a babát. Elkezdett utána nézni, hogy ki tudna neki ebben segíteni. A környezetében nem volt senki, akiben bízott volna. A barátai előtt is titkolta állapotát, hiszen saját maga előtt is szégyellte magát, nemhogy kívül állók előtt. Végül a választása az egyik civil szervezetre esett. Amikor akkora volt már a pocakja, hogy nem tudta tovább a ruháival sem leplezni a titkot, elbúcsúzott a családjától, és beköltözött a civil szervezet átmeneti otthonába. Ott várta tovább a baba megszületését. Naponta telefonált haza a gyerekeinek, akik nélkül eddig még soha egyetlen napot sem töltött. Közben megismerkedett azzal a házaspárral, akiket el tudott fogadni a baba leendő szüleiként. Ez egy kicsit megnyugtatta. Enyhített a bűntudatán, és egy kicsivel kevésbé rettegett a jövőtől. A leendő anyukával jókat beszélgetett, és minél jobban megismerték egymást, annál inkább biztossá vált a döntésben, hogy a pocakjában növekvő legkisebb királyfi (hiszen ezúttal is fiút várt) számára megtalálta a megfelelő családot, és ily módon boldog életet biztosíthat neki. A legkisebb királyfi végül egy szép, napsütéses, tavaszi napon világra jött. A lány sírva búcsúzott el tőle. Elmondta neki, hogy mennyire szereti, és ő ugyan nem tudja felnevelni, mert a családban már nincs több hely, de a szívében örökös helye van, amíg csak él. Ezzel odaadta a legkisebb királyfit az anyukájának, aki azóta is hálás szívvel gondol a lányra, hiszen élete legnagyobb ajándékát kapta tőle.