Hány meg hány évem ráment arra, hogy terhes legyek, hogy áldott állapotba kerüljek. És utána milyen hosszan gyászoltam, hogy nekem ez nem sikerült. Mennyire fájt, hogy a két csíknál, kisebb-nagyobb petezsákoknál tovább soha nem jutottam, nem élhettem át azt a csodát, amikor először érzem a magzatmozgásokat, vágytam nagyon a hányingeres napokra, a dagadó bokákra, bálna testre.  Nem értettem, hogy én miért vagyok érdemtelen erre. Én miért nem lehetek áldott állapotban? És ma reggel, ahogy néztem a még álmoskás, csippás szemű gyereket, rájöttem, hogy dehogy vagyok érdemtelen. Hát abban vagyok lényegében azóta, hogy eldöntöttük, hogy örökbe fogadunk. És ez nem átmeneti állapot, hanem életem végéig tart. Kell ennél több?

kép forrása