Ma délután, ahogy írta a házi feladatot, ültem mellette, és elnéztem a kezét, ahogy a ceruzát fogja, a vállait, ahogy az íróasztal fölé hajolt, a tarkóját, ahogy már megint kezdenek göndörödni a fürtjei, mert már régen voltunk fodrásznál. Közben felidéződött bennem, hogy milyen volt, amikor még baba volt, milyen volt a keze, milyen volt a teste, milyen volt a buksija, és elképzeltem azt is, hogy milyen lesz néhány év múlva, milyen lesz felnőve, hiszen már kezd látszani benne a leendő férfi. Egyszerre volt kicsit mélabús is a pillanat, hogy milyen, de milyen gyorsan elröppen a gyerekkor, ugyanakkor borzongató is a tudat, hogy felnevelhetek egy embert. Láthatom felnőni, ahogy a kisbabából iskolássá, a kisiskolásból kamasszá, a kamaszból férfivá válik az orrom előtt. Hétfőről keddre, keddről szerdára. És nemcsak jelen akarok lenni, hanem ki akarom élvezni minden egyes pillanatát, ha már egyszer megadatott, hogy az anyukája lehetek.