Nem tudom, hogy aki a vérszerinti gyermekét neveli, hogy éli meg a születésnapokat és azok közeledtét, de bennem minden évben már hetekkel korábban megjelenik egyfajta nyugtalanság. Síróssá válok, mindenen elérzékenyülök, közben megrémít az idő múlásának gyorsasága, és egyre erősebb a hiszenmégcsakmostszületettésmárekkorajajistenemmindjártkirepül érzés. Már kb egy hete elkezdődött az idén is ez a nyugtalanság, amit fogtam sok mindenre, mire ma leesett, hogy nyakunkon a szülinap. 8 évvel ezelőtt még nem tudtam, hogy még egy hét és hírt kapok egy babáról, aki lehet, hogy nekünk fog születni. Hogy két hét és találkozni fogunk a biológiai anyával. Hogy még egy bő hónap és megszületik a fiunk. Hiába telt el azóta nyolc év. Idén is ugyanúgy újraélem annak az időszaknak minden fájdalmát, örömét, aggodalmát, hétről hétre, napról napra, óráról órára, március közepétől június végéig. És ez már így is lesz. Örökre.