Beleolvastam egy fórumba, ahol az örökbefogadásban érintettek szoktak társalogni. A szóhasználat volt a téma, hogy Magyarországon mennyire nincs ennek (sem) kultúrája. A saját gyerek a vérszerinti gyerek szinonimája, az igazi szülő meg a biológiai szülőé. Valaki ugrik mindegyikre, valaki már feladta, és nem javítja ki a helytelen szóhasználatot. Nálam ez hangulat- és helyzetfüggő, jellemzőbb az, hogy javítom. De tényleg, mi tesz sajáttá egy gyereket? A DNS állománya? Akkor akinek donor ivarsejtből (legyen az petesejt vagy hímivarsejt vagy mindkettő) született gyereke, akkor azzal a családdal mi van? Mit mondunk rájuk? A környezet sokszor nem is tudja, így fel sem merül, hogy bárki megkérdőjelezze, hogy saját gyerek-e az a kisbaba és ki az igazi szülő? Holott ott is van egy biológiai anya/apa, akik eszerint a logika szerint a gyerek igazi szülei. Vagy mégsem? Vagy akkor a terhesség és szülés teszi a saját gyereket és igazi szülőt? Akkor mi van a dajka- vagy béranyákkal? Ők hordják ki, ők szülik meg a gyereket. Akkor ő az igazi anyukája? Az apák meg nem tudnak sem teherbe esni, sem szülni, akkor ők alapból nem lehetnek igazi szülők. De legrosszabbul mégis az esik, amikor akár a környezetemben is egyébként kedves, értelmes emberek egy örökbefogadott gyerek biológiai szüleit emlegetik szülőként, de az örökbefogadó szüleit nevelő szülőnek titulálják. Holott látják, tapasztalják, hogy mennyire úgy élünk, úgy szeretjük egymást, mint bármely egyébként azonos genetikai állományt hordozó család, és mégis....