Vizes lett a haja fürdéskor. A hajszárítót még mindig nem bírja elviselni, így jobb híján sapkát húz. Ma este is fogta és előkotorta egy kinőtt, téli, kötött, pomponos sapkáját a szekrényből, és azt húzta a fejébe, majd nagy boldogan ugrált pizsamában, a vastag kötött sapkával a fején.  Természetesen nagyon elégedett volt magával. Imádom, hogy még ilyen és ennyire gyerek. Élvezem szinte minden pillanatát. Olyan önfeledt tud lenni, és úgy tud örülni mindennek. Elnézem, amikor ficánkol, mint egy zabolátlan kis csikó, és próbálom elképzelni, hogy milyen lesz majd felnőtt férfiként. Hogy fog kinézni, milyenek lesznek a vonásai, milyen lesz a teste, a mozdulatai. Mennyire lesz meghatározó az identitásában az örökbefogadottsága? Mit fog gondolni erről? Hogy fog gondolni magára? Hogy fog gondolni rám? Szeretnék a jövőbe kukucskálni, hogy milyen lesz felnőve. Valójában ez nem szimpla kiváncsiság, hanem türelmetlenség a részemről, mert szeretnék biztosítékot arra, hogy minden rendben lesz 10-20-30 év múlva is. Szeretném már most, azonnal tudni, hogy minden rendben lesz, hogy jól meg tudom oldani az összes jövőben felmerülő problémát. De nincs garancia. Csak jelenlét. Csak itt és most van. Itt és most kell figyelnem rá. Nincs jövő, csak jelen van. Nincs holnap, most van. És akkor nem csak múlik az idő, hanem telik is. Élményekkel, emlékekkel.