A héten itthon vagyunk, mert Szöszinek mandulagyulladása van. Szerencsére most nem döntötte le annyira mint szokta, így azt gondoltam, hogy nem lesz megterhelő az iskolai tananyaggal tartani a lépést. Magyarán szépen minden délután megcsináljuk a napi penzumot, így a délelőttök szabadok lesznek. Ehhez képest jó kis konfliktus támadt közöttünk a harmadik nap délutánjára, mert akkora ellenállás volt benne a tanulással szemben. Hiába trükköztem, hogy érdekesebbé, élményszerűbbé tegyem a leckeírást, olvasásgyakorlást, egyszerűen elbohóckodta a tanulást. Végül kiakadtam és tartottam egy hosszas lelkifröccsöt tanulásról, kitartásról, összefogásról, személyes felelősségről, stb... Most azóta lényegében én vagyok büntiben nála, mert ugye én vagyok a gonosz anya, aki az iskola miatt összetöri a szívét. (Ő fogalmazott így a nagymamának panaszkodva.) Este elalvás előtt próbáltam valahogy oldani a feszültséget kettőnk között, de a ma reggeli jelek szerint nem sok sikerrel. Szóval most azon gondolkodom, hogy egy alig 9 éves játszmájából hogyan keveredjek ki? Mert nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy miről is szól valójában ez a játszma. Az iskolával illetve a teljesítményével kapcsolatos elvárásaimról? A tavalyi év után görcsösen bizonyítani akarom a világnak, de legfőképp az iskolának, hogy igenis jó képességű, értelmes a gyerekem, ezért csak az ötös az elfogadható jegy? Vagy a bizonytalanságomról, hogy átmenetileg sem bírom elviselni, hogy épp nem engem tart az év anyukájának? És ha most ezt így élem meg, mi lesz, ha kamaszodni fog? Amikor rám csapja az ajtót, vagy az arcomba vágja, hogy utál? Ha belegondolok, valójában ezekről mind így együtt. Ő csak egy alig 9 éves gyerek, aki nyilván inkább játszana, mint az iskolai pótolni valókkal vacakolna. Valójában nem is vele, hanem a saját görcseimmel harcolok. Nem is ő játszmázik, hanem én. Azonnali visszajelzéseket akarok, hogy jól csinálom, hogy jó anya vagyok, és biztosítékot arra, hogy kiegyensúlyozott, szabad emberré tudom nevelni a fiamat. De ezt senki nem tudja megadni vagy megígérni, sem ő, sem valaki kívülálló. Ez csak az évek múlásával válik láthatóvá. Odáig pedig még sok jól, rosszul meghozott döntés vezet, sok kérdés és sok válasz megfogalmazása vár rám.

(kép: Ulf K)